Aludni jó

6 ötlet a hátfájás enyhítésére

 

6 ötlet a hátfájás enyhítésére

6 ötlet a hátfájás enyhítésére

Sok magyar szenved hátfájástól, amely, úgy tűnik, többek között a helytelen matrac- és párnaválasztás következménye. Az a legfontosabb, hogy a matrac illeszkedjen a gerinc alakjához, amely egyénenként változó.

Miért nem mindegy, milyen matracon fekszünk?

Tudjuk, hogy a nyaknál, a mellkasnál és a veséknél a gerinc meghajlik. A matrac belsejének ehhez a gerincformához kell illeszkednie, mivel így tudja enyhíteni a porckorongokra nehezedő nyomást. Hogyan válasszuk ki a megfelelő matracot?

1. Először végezzen egy gyors tesztet

A legfontosabb, hogy először feküdjön le a kiválasztott matracra. Csak így tudja megállapítani, hogy valóban kényelmes fekvés esik-e rajta. Ezért is teszi lehetővé sok matrackereskedő a matracok kipróbálását.

Ne feledje: a Naturtex Memory Fedőmatracaival még kényelmesebbé teheti éjszakáit.

2. A merev matractól a kényelemig

Néhány évtizeddel ezelőtt minden hátfájástól szenvedő betegnek azt tanácsolták, hogy kemény matracon aludjon. Ma az orvosok olyan matracot javasolnak, amely nem túl puha, mégis maximális kényelmet biztosít alvás közben, és a lehető legjobban enyhíti a fájdalmat.

3. Válasszon alacsonyabb párnát

A párna legyen a szokásosnál alacsonyabb, és illeszkedjen a gerinc vonalához. Különböző cégek sokféle párnája közül választhat, ezért a legjobb, ha kipróbálja őket és a legmegfelelőbbet vásárolja meg. A párnát az egyéni igényekhez lehet igazítani, mivel a gerinc alakja nem mindenkinél egyforma. Van, akinek máshogy hajlik a gerince, mint másoknak.

Párna az egyéni igényeknek megfelelően

A Paplanshop.hu az anatómiai és Memory párnáit ajánlja, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy mindenkinek pihentető, nyugodt legyen a pihenése.

4. A háton vagy a hason fekvést javasoljuk

Ha általában hanyatt fekve alszik, olyan matracot vásároljon, amely illeszkedik a gerince vonalához. Egészségesen alhat hason fekve is. Ha kemény a matraca, az oldalt fekvés kényelmetlen lehet, de ha csak időnként fekszik oldalt, az enyhítheti a gerincproblémákat, főleg, ha a lába fáj. Ha behajlított lábbal fekszik, csökken az idegekre nehezedő nyomás, ezért enyhül a fájdalom.

5. Rendszeres fizikoterápia

A jó alvás érdekében Önnek határozottan szüksége van rendszeres fizikoterápiára vagy olyan gyakorlatokra, amelyek a hát és a has izmait erősítik.Ezeknek a gyakorlatoknak az elsajátítására a fizikoterápiás intézetekben, elsősorban gyógyfürdőkben van lehetőség. A legjobb, hátfájást megelőző eszköz az úgynevezett izomfűző, amelynek köszönhetően az Ön hát- és hasizmai a lehető legerősebbé válnak.

6. Reggeli torna

Az ortopédusok melegen ajánlják a reggeli tornát, habár akkor is hat, ha később végzi el, például 20 percet reggel, 20 percet délután. A gerincproblémában szenvedők tornagyakorlatai egy kicsit mások. Sok olyan könyv kapható, amelyek bemutatják a gyakorlatokat. Súlyos problémák esetén kérje ortopéd orvos tanácsát.

www.paplanshop.hu

A zöld tea hatásai: Fogyás és érvédelem

Zöld tea

Zöld tea

 A zöld tea pozitív egészségügyi hatásait számos kutatás és vizsgálat igazolta. A   teában lévő hatóanyagok segítenek a fogyásban, rákmegelőző, koleszterinszintet csökkentő, érvédő szerepük is régóta ismert tény az orvoslásban.

Zöld tea és anyagcsere – A fogyásban is segíthet

Zöld tea
Zöld tea: segíthet
a fogyásban

A zöld teában lévő epigallocatechin-gallát állatkísérletekben már bebizonyította jótékony hatását az elhízás kialakulásának megelőzésében is, hiszen az epigallocatechin-gallátot fogyasztó csoportban a kontrollcsoporthoz képest egyértelmű összefüggés volt kimutatható a zöld tea hatóanyagának fogyasztása és a kisebb testtömeg, az alacsonyabb koleszterinszint és a kisebb mértékű inzulinrezisztencia között. Az összefüggést a tradicionális kínai orvoslás emberek esetében is igazolta tapasztalati úton.

Ezen, a kísérletek során tapasztalt jótékony hatás miatt ideális szer a fogyókúra kiegészítőjeként, bátran javasoljuk mi is pácienseinknek. Azt minden esetben kiemeljük, hogy a zöld teát natúran, lehetőleg cukor és édesítőszer használata nélkül kell fogyasztani.

 A tea hatásai az orvos szemével


A teafogyasztás mind állatkísérletekben, mind betegek bevonásával végzett kutatásokban gátolta a rákmegelőző állapotok valódi rosszindulatú daganattá való kialakulásának folyamatát. Egy vizsgálat szerint azon személyek között, akik napi 3,75 dl teánál többet fogyasztottak, alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek előfordulása.  Számos egyéb vizsgálat hozott hasonló eredményeket.
Ezek alapján megállapítható, hogy a teafogyasztás csökkenti a kardiovaszkuláris betegségek, a magas vérnyomás kialakulását. Átfogó, összegző, több kutatás eredményeit magában foglaló elemzések szerint a szívinfarktus előfordulása 11 százalékkal alacsonyabb azon személyek körében, akik naponta legalább 3-szor fogyasztanak teát. Leírták a teafogyasztás koleszterinszintet csökkentő hatását is.

ZÖLD TEA MEMORY PÁRNA

Memory Green tea párna

Memory Green tea párna

Szín: fehér

Méret: 50x30x9-6 cm

Fedőanyag: 100% poliészter

Töltet: zöldtea kivonattal kezelt viszkoelasztikus poliuretán hab

Csomagolás: doboz

Keménység: normál

Ár: 6.600 Ft – ingyenes szállítással az egész országban

 

GreenTea memory párnánk speciális kialakításának köszönhetően, követi a fej és a nyaki csigolyák vonalát, így elősegíti a nyugodt alvást.
Huzata GreenTea logóval hímzett, zippzáros, levehető, mosható.
A huzat alapanyaga: 100% poliészter.

A fiatalos párna töltete zöldtea kivonattal kezelt viszkoelasztikus poliuretán hab.
A zöld tea erősíti az immunrendszert és csökkenti a fáradtságot. Az új fejlesztésű AirPlus rendszer segítségével kialakított 3D lélegző anyag pedig kiváló légáteresztő képességének köszönhetően biztosítja a megfelelő klímakontrollt.

www.paplanshop.hu

 

Miért értékes olaj az oliva?

E-mail
MIÉRT ÉRTÉKES OLAJ AZ OLIVA?
 

olivaxMeleg időben szervezetünk megfelelő hidratálására a megszokottnál több zöldséget, salátát fogyasztunk, melyekhez elengedhetetlen a jó minőségű olaj.

Az egyik legjobb választás az olívaolaj lehet, melyet az olajfák terméséből, az olivabogyóból állítanak elő. Napjainkban közel száz olajfafajta ismert, ezek mindegyike más karakterű, ízű olajat ad. A legnagyobb termelő Olasz- és Spanyolország, de komoly résztvevőnek számítanak a piacon a görögök, a törökök, az arabok, és Amerika (Kalifornia) is.

Hatása az egészségre
Bármelyik fajtát is válasszuk, rendszeres fogyasztásukkal sokat tehetünk egészségünk érdekében, melyre a legjobb példát a WHO (Egészségügyi Világszervezet) által legegészségesebb népnek kikiáltott krétaiak adják, akik sok halat, halfélét, zöldséget, gyümölcsöt, és havonta átlagosan 1,3 l olívaolajat fogyasztanak el. De miért olyan értékes az olívaolaj?

Párna – Kispárna – Nagypárna és egyebek

olivaolaj-greekgoldoliveoil gr1. Telített zsírsav-tartalma alacsony, míg telítetlen zsírsav-tartalma magas, mely véd a szív- és érrendszeri, és az idegrendszeri megbetegedések kialakulása, valamint a rák ellen.

2. Esszenciális zsírsavakban gazdag, melyeket csak táplálkozásunkkal és megfelelő élelmiszerekkel tudunk szervezetünkbe juttatni. Az esszenciális zsírsavak – többek között – segítik a zsírban oldódó vitaminok felszívódását.

3. Antioxidáns-tartalma is magas, mely segít a szervezet számára káros szabadgyökök ellen. A szabadgyökök az immunrendszer gyengülését, a szervezet korai elöregedését okozzák, ezért az ellenük való harc megfelelő táplálkozással sokat segíthet.

4. Gazdag A-, D- és E-vitaminban, utóbbi csökkenti a szívinfarktus kockázatának kialakulását, a koleszterinszintet és védi az érrendszert az elmeszesedéstől.

TÉLI PAPLANOK A NATURTEXTŐL

Bőséges a kínálat
Napjainkban igen sokféle olívaolaj kapható a boltokban, éppen ezért vásárláskor óvatosnak kell lennünk. A legjobb minőségű olívaolaj az extra szűz, amelyet szüretelés után hidegen sajtolnak (az eljárás során nem teszik ki 27 foknál nagyobb hőmérsékletnek), ezért a minőségromlás kevéssé jellemző. A szűz olívaolaj esetén már kevésbé gondosan kezelik és sajtolják az olajbogyókat, és létezik a finomított olívaolaj is, mely hőkezelésen és akár vegyi finomításon is átmegy.

olivabogyo3Érdemes a termékek címkéjét is alaposan megnézni, ugyanis sok olívaolaj kerül úgy a polcokra, hogy annak forgalmazója különböző helyekről származó olajokat kever össze, melynek így eredeti íze, aromája teljesen elvész. Ha a gyártó és forgalmazó más a címkéken, éljünk gyanúval, és válasszuk inkább az eredet védett olajokat, amelyek biztos jó minőségűek (az olasz eredet védett olajokat DOP felirattal látják el), akárcsak a bio termesztésű olajok.

Elsősorban extra szűz
Ha az olívaolajok jótékony hatásait fogyasztásuk során szeretnénk élvezni, elsősorban extra szűz formában használjuk salátákhoz, zöldséges ételekhez, egy szelet pirítósra csorgatva, vagy finom sajtokkal együtt fogyasztva. Ízesíthetjük gyógynövényekkel és zöldfűszerekkel is, a legkedveltebbek a rozmaringos, bazsalikomos fajták.

www.paplanshop.hu

 

   Akció

Aloe Vera félpárna

3.900 Ft 3.500 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
2.600 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
   Akció

Medisan nagypárna

6.400 Ft 5.400 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
  Best

Família kispárna

1.300 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
3.500 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
   Akció

Műszálgolyós nagypárna

5.200 Ft 4.600 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
  Best

Bamboo nagypárna

5.400 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
5.200 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
2.100 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.
2.200 Ft
Szállítás: 2014. Október 01.

Szezonális allergia: Igaz-Hamis

Szezonális allergia Igaz-Hamis

Szezonális allergia Igaz-Hamis

Ha egész életében szénanáthában szenvedett, bizonyára számos tanácsot és bölcsességet kapott más betegektől, orvosoktól, és olyanoktól is, akiknek fogalmuk sincs az egészről. Bizonyos tanácsok teljesen logikusak, míg mások nem annyira, de vannak olyanok is, amelyek nagyon furcsák – ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehetnek hasznosak. Szóval mi az igazság – és mi az, ami csupán mítosz?

Első bölcsesség: A méz enyhíti az allergiás tüneteket

Hamis. Ez a hiedelem valószínűleg onnan ered, hogy a méz kis mennyiségű pollent tartalmaz, ami segít abban, hogy a szervezet immunissá váljon rá. Ez azonban sajnos nem igaz. Nem a méhek által szállított pollenek okoznak allergiát. Nincsen azzal semmi gond, ha valaki mézet eszik, és biztos jótékonyan is fog hatni a szervezetére, de a szénanáthával kapcsolatos problémáit nem fogja megoldani.

Második bölcsesség: A költözéssel megoldható az allergiás probléma

Igaz. Még ha az nem is segít, ha a város egyik részéből a másikba költözik (hiszen a pollenek mindenütt jelen vannak), vannak bizonyos területek, ahol kevésbé fog szenvedni a pollenektől, mint máshol. A tengerparti tájak általában kevésbé szennyezettek pollennel.

Ám még mielőtt elkezdene tengerparti lakást keresni, várjon egy kicsit – a szakértők szerint néha az is elég, ha ilyen helyen tölt egy kevés időt. Ha tehát előjön a szénanáthája, utazzon el egy hétre a tengerhez – új emberként fog hazatérni onnan.

Harmadik bölcsesség: Az allergia felnőtteknél nem alakulhat ki

Hamis. Teljesen hibás az az állítás, hogy valaki vagy allergiás vagy nem allergiás. Igaz, hogy a legtöbb allergia már gyermekkorban kialakul, de nincsen semmi szokatlan abban, ha felnőttkorban, vagy még később jelenik meg az allergia. Az allergia első tünetei akár 60-70 éves korunkban is kialakulhatnak, tehát sohasem lehetünk teljes biztonságban az ilyen problémákkal szemben.

Negyedik bölcsesség: A virágok okozzák a legtöbb allergiát

Hamis. Ez egyértelműen nem igaz, hiszen napi szinten nem is érintkezünk olyan sokat virágokkal.
Sokkal több kárt okoznak a fűfélék és a fák pollenjei. Ezek a növények sokkal nagyobb szerepet játszanak a mindennapi életünkben, ezért nehéz elkerülni a pollenjüket. Ez az oka annak, hogy ők okolhatók az allergiás megbetegedések nagy részéért.

Ötödik bölcsesség: Az allergia nagyon káros lehet az egészségre

Igaz. Még ha az allergia első látásra csupán egy nagyon idegesítő problémának tűnik is, ami orrfolyást, tüsszögést és köhögést okoz akkor, amikor a pollen koncentrációja a legmagasabb a levegőben, sokkal súlyosabb következményekkel járhat, ha kezelés nélkül marad.

Az allergiás probléma asztmához, krónikus köhögéshez, fejfájáshoz és alvási problémákhoz vezethet. Az allergéneknek való kitettség miatt megvastagodhat az orr nyálkahártyája, ami kiváló környezetet biztosít a baktériumok számára, ezzel növelve a különböző fertőzések kockázatát.

Hatodik bölcsesség: A paplan kicserélése segíthet enyhíteni az allergiás tüneteket

Igaz. A paplanban könnyen megtelepedhetnek a poratkák, ami már önmagában allergiát okoz, a szénanáthás időszakban azonban egyenesen katasztrofális következményekkel járhat. Egy olyan időszakban, ami már önmagában is elég sok kellemetlenséget okoz, nem szeretnénk, ha még az alvással is gondjaink lennének.

Az új, GREENFIRST paplan segíthet enyhíteni az allergiás tüneteket, és jelentősen javíthatja az alvás minőségét. Ugyanez igaz a párnára: ha ezt a két terméket lecseréli, nagymértékben enyhítheti a polleneknek az egészségre gyakorolt hatását.

Hetedik bölcsesség: Csak gyógyszerekkel lehet enyhíteni az allergiás tüneteket

Hamis. A gyógyszerek természetesen segítenek csökkenteni az allergia tüneteit, és néha nélkülözhetetlenek, különösen súlyos allergia esetén. Ha azonban Ön csak enyhe allergiában szenved, és a gyógyszerek (amelyeknek meglehetősen sok mellékhatása van) több kárt okoznak, mint amennyire használnak, más lehetőségekhez is folyamodhat.

Az egyik leghatásosabb módszer, ha igyekszik elkerülni a pollenekkel való érintkezést. Napközben, amikor magas a pollenkoncentráció, maradjon a lakásban, tartsa zárva az ablakokat, de ha mégis kimegy a szabadba, vegyen fel maszkot vagy egy zsebkendővel takarja el az orrát és a száját. Ezzel távol tarthatja magától a polleneket, és teljesen természetes módon enyhítheti az allergia tüneteit.

————————–

Megóvnád, megvédenéd meglévő matracodat?
Nem kell új matracot venned több tízezer forintért! www.paplanshop.hu
140×200×3,8 cm-es, 5 zónás memory fedőmatracunk augusztusban akciós áron kapható a Paplanshop.hu webáruházban, ingyenes szállítással!
A matrac minden egyes zónája a test különböző területeit célozza meg, megfelelő mértékben biztosítva ezzel a tökéletes alátámasztást.
Megújítja és komfortosabbá teszi a meglévő matracot.

Memory Fedőmatrac

Memory Fedőmatrac

 

Hogyan válasszuk ki a megfelelő paplant?

Hogyan válasszuk ki a megfelelő paplant?

 

Reméljük, hogy ez a vásárlói tájékoztató segítségére lesz a döntésben.

Milyen fajta paplanra van szüksége?

A megfelelő paplan kiválasztásakor számos dolgot figyelembe kell vennie, mielőtt döntene az egyik mellett.

Gondolja végig:

  • milyen hőmérséklet uralkodik a hálószobában a különböző évszakokban,
  • a paplan képes-e alkalmazkodni a hőmérséklet változásokhoz,
  • a paplan taszítja-e a nedvességet,
  • vékony vagy vastag paplant szeretne-e,
  • antiallergén paplant szeretne-e,
  • milyen anyagból legyen a paplan,
  • mekkora az ágya, és egyedül alszik-e benne vagy a partnerével,
  • a paplan olyan puha, meleg és kényelmes-e, mint amilyenre vágyik.

Biztosak vagyunk benne, hogy a Paplanshop.hu webáruház paplankínálata még a legkifinomultabb ízlésű vásárlót is kielégíti. A legkiválóbb anyagok (bambusz szál, 100% pamut anyag, 95 fokon főzhető mikroszál) a biztosíték arra, hogy Önt egyszerűen el fogják varázsolni a Naturtex paplanjai.

Paplanválasztás az évszaknak megfelelően

 

Hidegebb időszakok (késő ősz, tél, kora tavasz)

Az év hidegebb időszakaira meleg paplant ajánlunk, amely megtartja optimális melegségét. Nem feltétlenül igaz, hogy minél vastagabb egy paplan, annál melegebb. A paplannak elsősorban szellősnek, pelyhesnek és könnyűnek kell lennie ahhoz, hogy minél több meleget tartson meg. A hő megtartására legalkalmasabb anyagok a gyapjú, a toll és pehely megfelelő töltési súly mellett.

Átmeneti évszakok (tavasz, ősz)

Az átmeneti évszakokban olyan paplant használjon, amely jól szellőzik, és reagál a test hőmérsékletére, vagy használja a minden évszakban igény szerint alakítható négyévszakos paplant.

Melegebb időszakok (késő tavasz, nyár, kora ősz)

Az év melegebb időszakaira válassza a Naturtex Selyem nyári paplanját mely rendkívül könnyű és jól szellőzik.

Ha nem szeretné folyamatosan cserélgetni a paplanját

Ha nem szeretné folyamatosan cserélgetni a paplanját, a téli nehéz paplant egy vékonyabbra nyáron, majd vissza, akkor a négyévszakos paplant Önnek találták ki! Ezek a paplanok 2 összekapcsolható paplanrészből állnak: egy vékonyabb nyárra, és egy vastagabb őszre és tavaszra, és a két paplanrész összekapcsolva tökéletesen megfelel télre.

  • Az Aloe Vera négyévszakos paplan puha és prakikus 3 az 1-ben paplan pelyhes mikroszál töltettel és bőrbarát, frissítő Aloe Vera tartalommal. >Nincs többé forró vagy hideg érzet az ágyban – csak kellemesen meleg!

Paplanok allergiásoknak

Ha allergiában szenvedőnek szeretne paplant választani, ügyeljen rá, hogy a kiválasztott anyagok moshatók legyenek magas hőmérsékleten, és ellenállók legyenek a poratkákkal szemben. A legmegfelelőbb anyagok kétségtelenül a mesterséges, pehelyszerű szálak, amelyek azt az érzetet keltik, mintha igazi pehelypaplan alatt aludna, de a poratkák nem kedvelik őket.

A paplanok töltetének mennyisége változó, ezért fontos, hogy azt válassza, amelyben az évszaknak vagy a hőmérsékletnek megfelelő mennyiségű töltet van.

 A Naturtex paplanok 140×200 és 200×220 cm-es méretben kaphatóak.

 

Az összes Naturtex paplan megtekintéséhez kattintson ide, és részletes leírást olvashat a nálunk kapható termékekről.

 

Hogy még szebbé varázsolja a hálószobáját, és kellemes környezetet teremtsen az alváshoz, tekintse meg plédeink, paplanjaink és ágytakaróink színes választékát. Ne hagyja ki vonzó, modern ágyneműinket sem, amelyek még a legigényesebb vásárlót is le fogják nyűgözni!

Ha további kérdései lennének, hívja fel munkatársainkat a +36 30 5000 285-ös számon. Kollégáink készséggel állnak rendelkezésére, hogy Ön az igényeinek megfelelő terméket vásárolhassa meg.

A legegészségesebb szokások a világon

A legegészségesebb szokások a világon

A legegészségesebb szokások a világon

Aggódik az egészsége miatt? Minden oka megvan rá, ha stressz, kevés testmozgás, egészségtelen étkezési szokások és túl sok gond jellemzik a mindennapjait. Ha úgy döntene, hogy tesz ellene valami, lehet, hogy elvenné a kedvét az, hogy mennyi időt, energiát és pénzt kell áldoznia arra, hogy újra formába kerüljön. De ennek nem kell ilyen bonyolultnak lennie. Próbálkozzon meg az alábbi néhány szokással – lépésről lépésre fogják visszavezetni az egészséges életmódhoz.

Igyon sok vizet

Azt már tudja, hogy naponta legalább nyolc pohár vizet meg kell innia – ha sikerül ezt megtennie, máris egy lépéssel közelebb kerül az egészséges életmódhoz. Ha viszont ezzel egy időben sikerül megállnia, hogy vízen kívül semmi mást ne igyon, még közelebb fog jutni az áhított célhoz.

Felejtse el az üdítőket, az édes leveket és más, egészségtelen italokat – ne igyon mást, csak sima vizet, cukormentes teát, és néha-néha, jutalomképpen, frissen facsart gyümölcslevet

Egyen naponta háromszor

Ha nagyon szoros a beosztása, valószínűleg soha nincsen ideje rendszeresen étkezni – ami általában azt jelenti, hogy egész nap csokikat és croissant-t majszol, majd ha végre hozzájut, hogy valami rendeset egyen, a fél hűtő tartalmát megeszi. Ezt muszáj abbahagynia! Nem csak el fog hízni tőle, de tönkreteszi a szervezete anyagcseréjét is, és hosszú távon súlyos egészségügyi problémákat okozhat magának.

Figyeljen oda, hogy mit eszik

Nem csak az a fontos, hogy mennyit és mikor eszik – az a lényeg, hogy mit eszik. Próbálja kerülni a mesterséges hozzávalókat – azok hatnak a legkárosabban az egészségre. Általában próbáljon meg minél több házi készítésű és frissen megfőzött ételt enni. Természetesen valamivel több időt és energiát kell szánnia rájuk, de sokkal egészségesebbek, nem beszélve arról, hogy olcsóbbak is. Élvezze a természetes ízeket, és emelje teljesen új szintre az egészségét.

Az édességeket megszokás helyett jutalomként fogyassza

Hozzá van szokva, hogy mindennap ebéd után vagy este, a tévé előtt elfogyaszt valamilyen édességet? Akkor minél hamarabb próbáljon meg megszabadulni ettől a szokástól. Csökkentse a cukorfogyasztást, és sokkal egészségesebb életet fog élni – ha jutalomként, nem pedig megszokásként tekint az édességekre, gyorsan elérheti a célját. Az első néhány nap elég nehéz lesz – de próbáljon meg kitartani: az eredmény mindent megér.

Mindennap menjen el sétálni

Nincs elég ideje mozogni? Megértjük, de biztosak vagyunk benne, hogy legalább 30 perc sétát mindennap be tudna iktatni az életébe. Menjen gyalog a munkába, sétáljon egyet az ebédszünetben, vagy egyszerűen menjek ki sétálni a parkba – minden lépés számít.

Ha a lábait használja közlekedési eszközként, az nem csak hihetetlenül egészséges, hanem nagyon olcsó és környezetbarát megoldás is. Valóban még több okra van szüksége ahhoz, hogy elkezdjen végre mozogni? Lehet, hogy csak a megfelelő cipő hiányzik?

Jusson elegendő napfényhez

Ez a tanács szorosan kapcsolódik az előzőhöz – ha eleget sétál, akkor elegendő napfényhez is fog jutni. A napsugarak csodát tesznek az egészséggel, mi mégsem bízunk bennük eléggé. Ügyeljen rá, hogy naponta legalább egy-két órát töltsön a napon, természetesen amennyiben erre lehetősége adódik. Csak ne felejtsen el napvédő krémet használni, ha túl erős a UV sugárzás.

Aludjon eleget

Az alvás az egészséges élet egyik legfontosabb, ugyanakkor legkevésbé elismert eleme. Ha az ember túlságosan elfoglalt, általában az alvásból vesz el annak érdekében, hogy több ideje jusson az elintéznivalókra vagy a munkára, de ez a lehető legrosszabb megoldás. A rendszeres alvás biztosítja, hogy egészségesek, boldogok és éberek legyünk, ezért nagyon fontos, hogy ne térjünk el a rendszeres alvási menetrendünktől.  

Ám ha van bármi olyan dolog, ami megzavarja az alvást, vagy problémákat okoz, akkor talán itt az ideje, hogy megismerkedjen sokféle minőségi termékünkkel, amelyek elősegítik az egészséges, pihentető alvást – nézze meg a Paplanshop.hu legnépszerűbb termékeit, és válasszon az igényei szerint. Mindenki számára tartogatunk valamit.

Nevessen minél többet

Lehet, hogy furcsának hangzik, de a nevetés valóban az egyik legjobb orvosság. Nagyon fontos, hogy pozitívan tudjon tekinteni a világra, még akkor is, ha a dolgai nem a tervek szerint alakulnak. Próbálja meg mindennek megtalálni a humoros oldalát, és az élete hamarosan sokkal jobb, egészségesebb és boldogabb lesz.

www.paplanshop.hu

Az Aloe vera gyógyító ereje

Az Aloe vera gyógyító ereje

Az Aloe vera gyógyító ereje

Otthon egy kis, földdel teli cserépben bárki nevelhet Aloe verát. Ennek a növénynek a gyógyító tulajdonságai határtalanok, már az ősidőkben is használták. Napjainkban leginkább gélként árusítják, amelyet a növény húsos leveleiből állítanak elő.

Az Aloe vera, mint orvosság

Az Aloe vera kenőcsöt a testen megjelenő különféle elváltozásokon alkalmazzák. Legnagyobb hasznát az olyan bőrelváltozásokon fejti ki, mint az enyhe égések, a pikkelysömör, az akne, stb. Használják aranyér és visszértágulat kezelésére is. Az Aloe vera gél gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz, ezért alkalmazták régebben rovarcsípések után kialakult sebek kezelésére is.

Használja kenőcsként…

Az Aloe vera valószínűleg a bőr és a bőrelváltozások legjobb orvosságaként ismert. Az Aloe vera kenőcs feszesebbé, ruganyosabbá és hűvösebbé teszi a bőrt. Réteget képez a bőrön és nyugtató hatást gyakorol rá. Az Aloe verát elsősorban fiatalok és olyanok használják, akiknek aknés problémáik vannak. Az Aloe verából készült gél segítségével az öregségi foltok kialakulását is meg lehet akadályozni.

Aloe Vera Memory párna

Vagy fogyassza dzsúszként

Az Aloe vera szájon át is alkalmazható, vagyis fogyasztásra alkalmas, ha dzsúszként isszuk vagy valamilyen aloé készítményként esszük. A kutatások még nem hoztak végleges eredményt azzal kapcsolatban, hogyan hat az Aloe vera dzsúsz a sejtekre, ha megisszuk. Az azonban hamar kiderült, hogy az Aloe vera dzsúsz ideális cukorbetegségben, ízületi gyulladásban és gyomorfekélyben szenvedők számára.

Az Aloe vera készítmények szaküzletekben és gyógyszertárakban kaphatók.

Az Aloe vera kenőcs alkalmazása

A tudósok még mindig nem tudják, pontosan hogyan hat az Aloe vera a szervezetünkre, főként a legnagyobb szervünkre – a bőrre. Fontos tudni, hogy az Aloe vera egyes tápanyagai és alkotórészei megnyugtató hatással vannak a bőrsejtek regenerálódására. Az Aloe vera gél ragacsos anyagokat tartalmaz, amelyek egy természetes, nyugtató réteget képeznek. Az Aloe vera kenőcs ezenkívül gyulladáscsökkentő anyagokban is gazdag.

Aloe Vera paplan – nyári

A benne lévő anyagok érzéstelenítő hatásúak

Nagyon fontos tény, hogy az Aloe vera kenőcsben egy nagyon jellegzetes anyag is megtalálható, amely helyi érzéstelenítőként viselkedik. Magnézium laktát tartalma enyhíti a bőrviszketést, különösen, ha azt rovarcsípés vagy ekcéma okozza. A gélben olyan anyagok is megtalálhatók, amelyek megnyújtják a vénákat, felgyorsítják a vérkeringést és így gyógyító hatást gyakorolnak.

Enyhe égési sebekre helyezzen Aloe vera borogatást

Az Aloe vera gél gyorsan enyhíti a fájdalmat, kiválóan hidratálja a bőrt és megakadályozza, hogy a baktériumok megtelepedjenek a sebben. Az Aloe vera kenőcs szintén nagyon jól használható leégés ellen, mivel megakadályozza, hogy a bőr túlságosan kiszáradjon, és kellemesen hűsíti is. Leégés esetén tegyen két csésze Aloe vera gélt langyos dzsússzal a fürdővizébe: kellemesen hűsítő hatása lesz.

Az Aloe vera kenőcs arra is alkalmas, hogy megakadályozza a baktériumok bejutását a friss karcolásokba vagy vágásokba. Használat után rövid idővel a gél megszárad a vágás vagy a karcolás helyén, és ezzel védő réteget képez az érintett területen a baktériumok behatolása ellen. Ez felgyorsítja a seb gyógyulását.

Aloe Vera kispárna

Pikkelysömörben szenvedők számára is

A kutatások kimutatták, hogy a pikkelysömörben szenvedők akár 85%-kal is javíthatnak a bőrelváltozásokon, ha naponta használják az Aloe verát.

Az akne kezelésére

A mai kamaszok legnagyobb bőrproblémája valószínűleg az akne. A kutatások bebizonyították, hogy szinte az összes esetben pozitív eredménnyel jár, ha az aknét Aloe vera kivonattal kezelik. Az Aloe vera kenőcsöt használók 90%-a szabadult meg az aknétól, vagy legalább sikerült megakadályoznia újabb akne kialakulását.

Az Aloe vera kenőcs övsömör kezelésére is kiválóan alkalmas

Ezt a fájdalmas bőrkiütést herpesz okozza. Az ilyen kiütés nagyon gyorsan meggyógyul, ha napi rendszerességgel kezelik Aloe vera kenőccsel. A gél vírusellenes összetevőket is tartalmaz, kitágítja a hajszálereket, és ezzel megnő az érintett terület vérellátása és felgyorsul a gyógyulás folyamata.

Az Aloe vera mint hashajtó

Tudnia kell, hogy túl nagy mennyiségben az Aloe vera dzsúsznak nemkívánt mellékhatásai lehetnek.  Az Aloe vera túlzásba vitt használatának legkellemetlenebb mellékhatása a hashajtó hatás. Tudvalevő, hogy az Aloe vera kiváló hashajtó, ezért alkalmazás előtt pontosan meg kell határozni a megfelelő adagolást. Az Aloe vera héjából kivont Aloe vera euphorbia nagyon erős hashajtónak számít.

Bélgörcsöket okoz és felgyorsítja az emésztést. Az orvosok ritkán írják fel a pácienseiknek, mert túlságosan erős szer. Ha túl sokat fogyasztunk belőle, a túlzott kiválasztás kiszáradást okozhat, aminek következtében a bél nyálkahártyája nem jut elegendő elektrolithoz.

Neveljen otthon Aloe Verát

Aloe vera növényt, amelyből a kenőcs és a dzsúsz nyerhető, otthon is nevelhetünk. A növény nem igényel sok gondozást. A sok vizet, az árnyékos helyet szereti, és sima földbe ültethetjük. Ne tegyük ki 5 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékletnek, mert hamar elfagy. Legegyszerűbb, ha ablakpárkányon vagy üvegházban, más növények társaságában tartjuk.

www.paplanshop.hu

Egy jó párna a jó éjszakai alvásért

Egy jó párna a jó éjszakai alvásért

Egy jó párna a jó éjszakai alvásért

A párna legalább olyan fontos a jó éjszakai alváshoz, mint a matrac. Alátámasztja a nyakat és a hátat, lehetővé teszi, hogy Ön békés, mély álomba szenderüljön. Megfelelő párna nélkül még a legjobb matrac sem garantálhatja a zavartalan alvást.

Kinek milyen a jó párna?

Minden az egyéni elvárásoktól függ. Van, aki egy nagy, puha, pelyhes párnába szeret belemerülni. Mások a laposabb, kisebb párnákat kedvelik, mert úgy érzik, hogy a nagy párnától nem kapnak levegőt.

Melyek a jó párna ismérvei?

A jó párna elég puha ahhoz, hogy felvegye a fej és a nyak vonalát, de elég kemény ahhoz, hogy jó alátámasztást biztosítson. Ez egyszerűen hangzik, de manapság nagyon sokféle párna közül lehet választani.

Párnák kategóriák szerint

Az alábbiakban a különböző párnatípusokról és töltetekről talál információkat, amelyek segíthetnek abban, hogy megtalálja a szükségleteinek leginkább megfelelő párnát:

Pehely

A tollpihe jó légáteresztő, puha és természetes töltőanyag, amely jól alkalmazkodik a fej és a nyak görbületeihez. A tollpihe azonban nagyon drága. A sokfelé terjedő, félrevezető információk ellenére a tollpihe nem játszik szerepet az allergia kialakulásában.

Szintetikus pehely

Ez egy hipoallergén, mesterséges szál, amely ugyanolyan kényelmes, mint a tollpihe, de harmadannyiba kerül. Az ilyen töltetű párna rendkívül puha és finom tapintású.

Toll

A toll tömörebb és mindenekelőtt olcsóbb, mint a tollpihe. A hátránya az, hogy az egész tollak néha átszúrják a párnahuzatot, bármilyen vastag vagy kemény anyaga legyen is.

Poliészter

A poliészter mosható, szintetikus töltőanyag. Általában nem drága. A hátránya az, hogy bizonyos idő elteltével göröngyössé válhat.

Pamut

Ha azt szeretné, hogy a párnája olyan természetes anyaggal legyen megtöltve, amely nem állatoktól származik, akkor a pamut a megfelelő választás az Ön számára, főleg, ha kemény és tömör párnára vágyik.

“Okos” – memóriahab

Ez a fajta párna egy speciális habból készül, amely hőérzékeny, ezért alkalmazkodik a fej és a nyak vonalához. Kiváló alátámasztást ad, és sokáig megőrzi eredeti formáját.

Kapcsolódó termékek
Memory Aloe Vera párna
Raktáron
4.600 Ft
Memory Air Plus párna
Raktáron
5.800 Ft
Memory nyakpárna
Raktáron
3.900 Ft
Memory Cool Gel párna
Raktáron
7.800 Ft

A hét terméke:

Levendula pamut nyári paplan

imageA levendula kivonattal kezelt, 100% természetes alapanyagból készült paplant azoknak ajánljuk, akik hálószobájukban is a természetes anyagokat részesítik előnyben. A Levendula nyári paplan fedőanyaga és töltete is tiszta pamut, emellett a paplan a levendula nyugtató, relaxáló hatásával biztosít zavartalan alvást, kellemes ébredést.

Tovább a termékre >>>:

Ár: 6.800 Ft
Mennyiségi kedvezmény: 2 db-tól 6.400 Ft/db

Gyermekkori alvászavar

Gyermekkori alvászavar

Gyermekkori alvászavar

Az alvászavar tünetei

A gyermek elalszik óra alatt, vagy beszélgetés, autózás, tévézés, olvasás közben. Jellemzőek a figyelmetlenség és a hangulatváltozások. A nappali álmosság gyakori jelenség, az iskolás korosztály körülbelül 10 százalékát érinti.

Manapság már léteznek hatékony és speciális kezelési módok, melyek javítanak a kialakult állapoton. A gyermekkorban megfigyelhető nappali álmosság leggyakoribb okai a következők: nem elegendő éjjeli alvás, rossz alváshigénia, különféle gyógyszerek használata, narkolepszia, obstruktív alvási apnoe szindróma, a biológiai óra nem megfelelő működése, pl. a késleltetett alvásfázis szindróma esetében.

Gyakran feltett kérdések:

Mit nevezünk narkolepsziának?

A narkolepszia gyógyíthatatlan, gyakran már a gyermekkorban kezdődő alvászavar. Leggyakoribb tünete az állandó fáradtság és álmosság, míg a legjellemzőbb a leküzdhetetlen nappali elalvási roham (akár iskolai órák vagy párbeszéd közben is), melynek során élénk, esetenként riasztó álmokat lát az érintett. További tünet a kataplexia, amikor erős pozitív vagy negatív érzelem hatására a narkolepsziában szenvedő izomtónusa hirtelen megszűnik, és összeesik, hasonlóan az ijedtség okozta összeeséshez.

Mit nevezünk alvási apnoe szindrómának?

Az alvási apnoe az alvás közbeni légzéskimaradás. Tünetei: horkolás, nyugtalan alvás, gyakori ébredések éjjel, alvás nyitott szájjal, nappali fáradtság és aluszékonyság, hangulatváltozások, figyelmetlenség, hiperaktivitás. Visszavezethető a megnagyobbodott garat vagy orrmandulákra, az átlagnál nagyobb méretű nyelvre, a túlsúlyra, a szokványostól eltérő álkapocsra vagy a légzést irányító agyi területek rossz működésére.

Miből áll általában az alvásvizsgálat?

Az első lépés a szakorvossal történő konzultáció. Ezt követően az orvos a tünetek, a kitöltött kérdőívek eredményei, a fizikális betegvizsgálat, valamint szükség esetén eszközös diagnosztikai mérések (EKG, légzésfunkciós vizsgálat) alapján dönt az alvásvizsgálat szükségességéről, illetve annak fajtájáról.

Az alvásvizsgálat során a páciens egy éjszakát tölt el megfigyelés alatt. Ennek keretében a bőrfelülethez csatlakoztatott szomnográf vagy poliszomnográf segítségével vizsgálják többek között az agyi működést, a szem mozgását, a légzési funkciókat, a szívverést és az alvás ideje alatti izomműködést. Az ily módon számítógépre rögzített információkat szakember értékeli. A vizsgálat segít meghatározni az alvászavar fajtáját, valamint megtalálni a megfelelő kezelési módot.

Gyermekkori alvászavarok vizsgálata

Alvászavarok műszeres kivizsgálásával és komplex gondozásával jelenleg Magyarországon csak felnőtteket ellátó intézetekben foglalkoznak. Gyermekgyógyászati alvásrendeléssel, tanácsadással, gondozással egyelőre csak a Madarász utcai Gyermekkórház rendelkezik. A kivizsgálás általában előzetes megbeszélés vagy beutalás alapján történik. Az alvásrendelésen 0-14 éves korig várják az alvászavarokról, alvás alatti légzészavarokról panaszkodó gyermekeket és szüleiket.

Kapcsolodó termék (www.paplanshop.hu):

Memory Junior párna

4.200 Ft
Raktáron

 

10 dolog, amiben a nők jobbak mint a férfiak

10 dolog, amiben a nők jobbak mint a férfiak

10 dolog, amiben a nők jobbak mint a férfiak

A nőkről többnyire azt gondolják, hogy ők a gyengébbik nem, de több száz olyan dolog van, amiben a nők sokkal jobbak, mint a férfiak!  Szeretnénk megmutatni Önnek 10 meglepő dolgot (a több száz közül), amit a nők jobban csinálnak, mint a férfiak. Készen áll? Hajrá, hölgyek!

#1: Intellektuális képességek

Évszázadok óta zajlik a vita, hogy vajon a nők vagy a férfiak az intelligensebbek. A végeredmény? Még nem tudjuk (és valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni), de vannak bizonyos dolgok, amelyeket érdemes megemlíteni … Tudta, hogy a szabványosított IQ-teszteken a két legmagasabb eredményt nők érték el? Kell ehhez még hozzátennünk valamit?

#2: Beszéd

Meglepi Önt az az állítás, hogy a nők jobban tudnak beszélni, mint a férfiak? Az biztos, hogy a nős férfiak nem lepődnek meg rajta. Akárhogy is, az kétségkívül igaz, hogy a nőknek átlagosan nagyobb a gyakorlatuk a beszédben, mint a férfiaknak. A kutatások kimutatták, hogy a férfiak naponta körülbelül 7 ezer szót mondanak. Hát a nők? Körülbelül napi 20 ezer szót! Itt a válasz – a nők majdnem háromszor olyan jól tudnak beszélni, mint a férfiak. Erre most már tudományos bizonyítékunk is van!

#3: A veszélyes helyzetek kezelése

Nahát – a nők jobban kezelnék a veszélyes helyzeteket, mint a férfiak? Lehet, hogy ez a férfiak nagy többségét meglepi, de ez még nem jelenti azt, hogy nem igaz. A tudományos kutatások bebizonyították, hogy a nők sokkal kisebb valószínűséggel válnak autóbaleset vagy valamilyen munkahelyi baleset részeseivé.

#4: Oktatás

Tudta, hogy több nő ér el magasabb tudományos fokozatot, mint például bachelor, master és Ph.D. fokozatokat? A nők átlagosan hamarabb fejezik be a tanulmányaikat, mint a férfiak. És mivel a tanulás jelenti az emberiség jövőjét, igaz ez a nőkre is, ugye?

#5: Hosszú élet

A legtöbb férfi még ma is úgy gondolja, hogy ők az uralkodó nem a földön, ám a statisztikák ennek az ellenkezőjét mutatják. Egyesekből az derül ki, hogy a világon maga az élet a legfontosabb, a nők pedig határozottan tovább élnek, mint a férfiak. A kutatások szerint a nők átlagosan öt évvel tovább élnek, de ez még nem minden! A 100 éves életkort megért emberek nagy többsége, 85%-a nő!

#6: Befektetések

Mivel az üzleti világot többnyire férfiak irányítják, ez a hír most megkongathatja a vészharangot a vállakozók számára, hogy elkezdjék a nőket is előtérbe helyezni. Tudta, hogy egy nemrégiben megjelent kutatás szerint a nők jobban fektetik be a pénzt, mint a férfiak? A nők portfóliója átlagosan 18%-os hasznot hoz a befektetéseik után, míg a férfiaké csak 11%-ot. A számok igazán magukért beszélnek, nemde?

#7: Az immunrendszer

Úgy hisszük, hogy a férfiak fizikailag erősebbek, ugye? Mit szólna hozzá, ha azt állítanánk, hogy a nők immunrendszere átlagosan sokkal erősebb, mint a férfiaké? Ez a szervezetükben lévő ösztrogénnek köszönhető, mivel az ösztrogén segítfelvenni a harcot a mindenféle fertőzésekkel szemben.

#8: Irányítás

Nemrégiben lefolytatott szakértői kutatásokból az derült ki, hogy a nők jobb vezetők, mint a férfiak, különösen ma, a globális gazdasági válság idején. Hogy miért? Mert ezek a nehéz idők különleges vezetőket kívánnak – olyan vezetőket, akik képesek egyszerre többféle dologra figyelni, kihozni az alkalmazottaikból a bennük rejlő szenvedélyt, és rá tudják venni az együtt dolgozókat arra, hogy egy irányban haladjanak.

#9: Munka

Igaz – egyes statisztikák szerint bizonyos munkahelyi helyzetekben a nők sokkal jobbak a férfiaknál. A kutatások kimutatták, hogy a nők általában sokkal jobban teljesítenek az állásinterjúkon, ráadásul kisebb a valószínűsége annak, hogy elveszítik a már megszerzett állást. Nagyon fontos képesség modern korunkban …

#10: Evolúció

Hosszú idő óta tudjuk, hogy a nők a szebbik nem. A legújabb kutatások azonban azt is bebizonyították, hogy a nők az evolúció során egyre szebbek lesznek, míg a férfiak általában ugyanolyanok maradnak. Tudták, hogy a szép emberek első gyereke nagyobb valószínűséggel lesz lány? Ez szép nők nemzedékeinek sorát jelenti …

www.paplanshop.hu

Neked ajánljuk:

Selyem nyári paplan

Selyem nyári paplan

Exkluzív, vadselyem töltetű, pamut szatén fedőanyagú termék.

Ár: 10.900 Ft    helyett 6.900 Ft
Kedvezmény: 4.000 Ft
Az akció időtartama: 2014. 05. 05. – 2014. 08. 31.
Szín:   fehér
Méret:   140×200
Fedőanyag:   100% pamut szatén
Töltet:   50% vadselyem 50% gyapjú
Töltősúly:   400 g
Moshatóság : vegytisztítás
Csomagolás : hordtáska
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!